IDE JÖHETNE VALAMI JÓ SZLOGEN

BEMUTATKOZÁS
A Benkala Kft. 2005-2006 között nyílászáró értékesítéssel valamint azok gyártásával foglalkozott. 2016-tól kezdődően a vállalkozás fő tevékenysége a teljes körű generálkivitelezés lett. Emellett magasépítési és mélyépítési munkákat is végez. Saját gépparkkal, saját emberekkel illetve helyi alvállalkozók és építőanyag kereskedők bevonásával történik a kivitelezés. A Benkala Kft. 2005-2006 között nyílászáró értékesítéssel valamint azok gyártásával foglalkozott. 2016-tól kezdődően a vállalkozás fő tevékenysége a teljes körű generálkivitelezés lett. Emellett magasépítési és mélyépítési munkákat is végez. Saját gépparkkal, saját emberekkel illetve helyi alvállalkozók és építőanyag kereskedők bevonásával történik a kivitelezés.
A Kft. célja, a kivitelezések során értéket teremteni a felhasználók számára, mindezt helyi munkavállalók és alvállalkozók bevonásával, hogy a sikeres kivitelezések fejlődést hozzanak mind a vállalatnak, mind a kivitelezési munkában résztvevőknek, mind az átadott létesítmény felhasználóinak.
Ma már kizárólag az építőiparban végez tevékenységet a Benkala Kft. Az elnyert és megvalósított projektek között szerepel a Komlói Kodály Zoltán Ének-zene Katolikus Általános Iskola átépítése, felújítása és a hozzá tartozó új tornacsarnok építése, valamint a Pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthon bővítése, felújítása, illetve a Komlói Buszpályaudvar átépítése, felújítása és a Juhász Gyula utcai Barnamező Szabadidőpark és Vállalkozók háza építése és a park kialakítása.
Projekt
Elégedett ügyfél
Folyamatban lévő projekt
Csésze kávé
TEVÉKENYSÉGI KÖREINK
Generál kivitelezés
Mély- és magas építés
Útépítés
TANÚSÍTVÁNYOK

MSZ EN ISO 9001:2015

MSZ ISO 45001:2018
SZOLGÁLTATÁSAINK
GENERÁLKIVITELEZÉS

A generálkivitelezés jelentése az építkezés A-tól- Z-ig tartó kivitelezése. Meghatalmazza az építtető a megrendelt kivitelezőt, hogy teljes körűen –sok esetben az engedélyek és tervek kidolgozásától kezdődően- vigye végig az egymásra épülő építési folyamatokat.
A generál munka a megrendelő igényfelmérésétől kezdődő, engedélyek, tervrajzok elkészítésén keresztül egészen a minőségellenőrzést követő kulcs átadásig tart.
Cégünk rendelkezik azzal a szaktudással és kapcsolati háttérrel, hogy a megrendelő számára az építkezés és kivitelezés során felmerült bármilyen kérdést valamint igényt teljeskörűen és hiánytalanul megválaszoljunk, orvosoljunk. A megrendelő fél minden egyes Őt érintő kérdésben naprakész, folyamatosan tájékoztatva van.
Magasépítészet

A magasépítéstan felöleli mindazon, különböző anyagú és rendeltetésű épületszerkezeteket, amelyeknek összességéből egy lakó- vagy középület, valamint egy átlagos ipari vagy mezőgazdasági épület megvalósítható.
Tárgykörébe tartozik:
- Alapozási szerkezetek
- Falszerkezetek
(beleértve az oszlop- és kiváltó gerendaszerkezeteket is) - Födémszerkezetek
- Födélszerkezetek
- Lépcsőszerkezetek
- Fedélhéjazati és a velük kapcsolatos különböző bádoganyagú szerkezetek
- Különböző rendeltetésű szigetelő szerkezetek
- Nyílászáró és elsötétítő szerkezetek
- Padló- és falburkoló szerkezetek.
Mélyépítészet

- Gépi, kézi földmunka
- Épületek alapozási munkái
- Támfalépítés
- Út, híd és járdaépítés
- Közművek építése
ÚTÉPÍTÉS

- Aszfaltozás
- Terek, parkolók kialakítása
- Telephelyek, udvarok, bejárók készítése
- Térkövezés
PÁLYÁZAT
Kedvezményezett neve: BENKALA Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társa
Projekt címe: napelempark
OP név: GINOP
Konstrukció megnevezése és kódja: GINOP-8.4.1/B-16 – KKV energia hitel
Projekt helyszíne (régió): Dél-Dunántúl
Projekt helyszíne (megye): Baranya
Projekt helyszíne (település): Komló
Szerződött összeg (kölcsön összege vagy befektetési): 148 614 354 Ft
Szerződéskötés időpontja: 2018.04.23
Ország: Magyarország
Beavatkozási kategória: 010 – Megújuló energia: napenergia; 001 – A kis- és középvállalkozásokba-(kkv-k) való általános termelő beruházás
Uniós társfinanszírozási ráta: 95%

Our Latest Work
Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit laborum. Sed ut perspiciatis unde omnis.
Our Skills
Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit laborum. Sed ut perspiciatis unde omnis.
- Branding – 90%
- UX Research – 77%
- Interface Design – 85%

Award winning Design
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Maecenas metus sapien, tempus nec lectus vitae, varius porttitor turpis. Ut sit amet tincidunt nulla, nec ultrices est. Aliquam sollicitudin tempor dui, ac accumsan metus vulputate sit amet. Donec placerat rutrum tellus et.
Product
Branding

From Our Clients
Let’s Start Something new
Say Hello!
Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit laborum. Sed ut perspiciatis unde omnis.